Januárban kezdi a visszahívásokat a VW

Magyarországon a PH adatai szerint mintegy 34 ezer, az elmúlt 5-6 évben gyártott dízelüzemű járművet érint a visszahívási akció.

A Volkswagen konszern dízelbotrányban érintett járműveinek visszahívása Magyarországon is megkezdődik januárban, a márkák magyarországi importőre elsősorban szervezési, logisztikai és képzési támogatást nyújt ahhoz, hogy a márkaszervizek mielőbb elvégezhessék a szükséges módosításokat a járműveken – mondta Eppel János, a Porsche Hungaria Kft. (PH) ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten újságíróknak.


Januárban kezdi a visszahívásokat a VW
Eppel János jelezte: a konszern célja, hogy egy éven belül lebonyolítsa a járműveken a szükséges módosításokat, a program időtartama tehát nem korlátlan. Ezért fontos feladatnak nevezte, hogy a valamennyi járműtulajdonost időben elérjenek és egyeztessenek velük, illetve hogy maguk az autótulajdonosok is kezdeményezzék a kapcsolatfelvételt.

Eppel elmondta, hogy a korábbi információknak megfelelően az EA 189-es kódú motorok számára már rendelkezésre állnak a műszaki megoldások, amelyekkel a motorok megfelelnek a károsanyag-kibocsátással kapcsolatos európai jogszabályi előírásoknak. Egyes motoroknál a szoftvert frissítik, másoknál egy úgynevezett áramlásátalakítót alkalmaznak. A visszahívott járművekre mintegy egyórás szervizmunka vár – tette hozzá az ügyvezető igazgató, megerősítve, hogy a szükséges átalakítás költségeit a Volkswagen konszern fogja fedezni.

Eppel János elmondása szerint az idén ősszel kipattant dízelbotrány hatásait a Porsche Hungaria értékesítése nem sínylette meg, nem tapasztaltak visszaesést a dízelüzemű járművek iránti érdeklődésben sem.

A Porsche Hungaria az idén mintegy 27 500 személyautót és kisteherjárművet értékesít a magyar piacon a konszernhez tartozó Audi, Skoda, SEAT, Volkswagen és Porsche márkából. Ebből több mint 25 ezer volt a személyautó, amelyek értékesítése 15 százalékkal bővült az idén, és ezzel a forgalomba helyezett új autókat tekintve a cég piaci részesedése Magyarországon 24 százalék.

Jövőre 10 százalékos bővülést terveznek az értékesítésben. A Porsche Hungaria Kft. érbevétele az idén eléri a 280 milliárd forintot.

Forrás: hirado.hu

Both comments and pings are currently closed.
Powered by WordPress | Designed by: free joomla templates | Thanks to hostgator coupons and joomla hosting