Építőipar kategória

Mi a szerepe a lábazatnak?

Lábazat szeletelt téglából

Mire kell odafigyelni kialakításakor? Milyen szerepe van a hőszigetelésben? Miért fontos a lábazat mögötti rész? Milyen anyagokat használjunk kivitelezéskor? Hogyan tartsuk karban és milyen díszítő tagozatot alkalmazzunk? Ezekre a kérdésekre kaphatsz választ ebből a cikkből.

Előző cikkünkben körbejártuk a homlokzat kérdéskörét. Ezúttal a lábazatot vesszük górcső alá, hiszen a külcsín mellett  műszaki szempontból is rendkívül fontos, mivel ez alapozza meg a házat. Következésképp elengedhetetlen a pontos tervezés, majd a kivitelezés, hiszen ennek hiányában vagy a nem megfelelő megvalósítással mindamellett, hogy esztétikailag kiábrándító látvány lehet munkánk eredménye, leváló, lemálló és szétfagyó lábazatra számíthatunk.

Miért érdemes sötétebb lábazatot kialakítani? A lábazat teremt kapcsolatot a ház és talaj között. Éppen ezért érdemes sötétebb színűre tervezni, mint a homlokzat többi részét, ezt pedig jó anyagválasztással könnyen elérhetjük. 

Előírás szerint a lábazat magassága 30 cm, fagyálló lábazatból kialakítva. Ez a minimum magasság, ami bátran kitolható, magasabbra vihető – akár az ablakok aljáig, de koncepciótól függően, nagyobb épületeknél akár a földszint tetejéig is érhet. 

A lábazat műszaki szerepe:

  • megvédi a házat az időjárási viszontagságoktól, csapadéktól
  • mechanikai védelmet nyújt
  • ellenáll a fagynak és más káros talajközeli behatásoknak

Alapvetően két fajta lábazat típust különböztetünk meg:

  • pozitív lábazat: kiáll a homlokzati síkból
  • negatív lábazat: beljebb van a homlokzati síknál

Alumínium lemez és alu profil vásárlása webáruházból

Az alumínium csodálatos fém, amelyet régóta használunk szinte minden területen a háztartástól az építőiparon át minden felhasználási területen. A kereskedelemben már egy ideje elég drága, mint alapanyag, így gyűjtik és újrahasznosítják az alumíniumot.

Az építőiparban elmondható, hogy nem lemez formájában, hanem valamilyen profil alkalmazásához nyúlnak. Az I gerenda a teherbírása miatt kiváló, az alumínium kedvező súlya miatt remek kombináció.

Ha rendelni szeretne, akár az építkezésre, vagy valamilyen kisvállalkozás részére további felhasználás céljából, akkor ha kell még házhoz is szállítjuk a kívánt termékeket.

Saját raktárkészlettel rendelkezünk, így szinte azonnal pakoljuk a teherautót és visszük az árut a kért helyszínre.

Alumínium

Alumínium “L” profil | Alumínium “T” profil
Alumínium “U” profil | Alumínium cső
Alumínium lemez
Alumínium rajzos profil
Alumínium rúd
Alumínium zártszelvény

Powered by WordPress | Designed by: free joomla templates | Thanks to hostgator coupons and joomla hosting